Csomos Csilla Éva

Bevágódott a kocsi ajtaja, a sofőr beletaposott a gázba. A világom darabjaira hullott.

- A biztonsági kérdéssel mi lesz? - nézett kérdőn Valcs a vezetőülés felé.

- Egyetlen klón sem képes úgy bevágni az ajtót, mint a drága barátnőd! - a

visszapillantóban láttam Roland szúrós tekintetét.

- Eskü' véletlen volt! - erre még csúnyábban nézett.

Az élet meghosszabbítása miatt az évek során klónozták az embereket, hogy a szerveiket

felhasználhassák. Addig nem is volt gond velük, míg csak üvegbe zárt testek voltak. Azonban

valamelyik ostoba a vezetőségben kitalálta, hogy rabszolgának is használhatnánk őket.

Tudatuknál lévő embereket. HOGY LEHET VALAKI ENNYIRE IDIÓTA?! Ha egy nem túl

buta emberből létrehoznak még egyet, az új változat sem lesz kevésbé okos. A világ most

olyan, mint a Terminátor filmekben, csak épp robotok helyett élő emberek támadnak ránk.

Mindenkinek van több mása is, sosem tudhatjuk ki az eredeti. Az egyedüli, ami alapján

azonosítjuk magunkat az mindig valamilyen változó kérdés, vélemény. Ha az agyunkat le is

tudták másolni, a gondolkodásunkat nem.

Romos utcákon száguldottunk át, az autó ugrált a gödrökön. A háború közepén járunk,

mindent belep a por és a hamu. Romantikusan suhanunk hármasban a naplementébe,

nyomunkban a egy kisebb klónhadsereggel. A globális felmelegedésnek hála már február

közepén is meleg van, havat évtizedek óta nem láttunk.

- Biztos, hogy jó irányba tartunk? - próbálom elnyomni az autó zaját.

- Igen! - harsogta Roland.

Zsákutcába értünk. Az utca végén a Duna, és semmi lehetőség megfordulni.

- Vagy majdnem... - javítottam ki.

Egy mordulást hallatott. Nincs jó kedvében. Nem akart belemenni ebbe az egészbe, én

rángattam bele őket. Mindannyian az Intézetben dolgoztunk, ott ismertük meg egymást. A klónok lefoglalták az épületet, megölve minden eredetit.

Roli megnyomta a kormány melletti gombot, a jármű lejjebb ereszkedett, kerekei szinte

teljesen belemélyedtek a gépezetbe, majd belehajtottunk a folyamba. Motorcsónakként

siklottunk tovább a vízen.

- Megvannak?

- Szerinted eljöttem volna nélkülük? - nyújtottam előre a kézzel másolt iratokat.

A barátnőm sokáig tanulmányozta. Elhagytuk Budapestet, mire felkiáltott:

- Itt van!

- Meg is fejtetted?

- Sima ügy volt - kacsintott - ha szebben írtál volna, hamarabb is megtaláltam volna.

- Pukkadj meg! - förmedtem rá. Nem tudom, miért kritizálja a kézírásomat.

- Ugyan! Amikor először megláttam azt hittem hieroglifák! - védte meg Roli - Hidd el,

bármennyire is kedvellek, saját ábécét alkottál.

- Sietnem kellett!

- Térjünk a lényegre! A megoldás ebben a vírusban van. A mások genetikai kódja nem

teljesen azonos az eredetiekével. Hiányoznak részletek, melyeket mással pótoltak. Az

egyik nukleotid érzékeny a répa-szérumra.

- Répa-szérum? - hitetlenkedtem.

- Sárga volt! Milyen nevet adhattam volna neki?

- Folytasd! - morgott Roland.

Valcs csúnyán nézett, majd folytatta:

- A répa-szérum szükséges volt a létrehozásukhoz. Azóta már ürült a szervezetükből,

ezért gyengébbek. Ehhez akarnak mindenképp hozzájutni.

- De ennek csak te tudod a pontos összetételét... - gondolkodtam el.

- Pontosan! - nézett rám büszkén.

- Hát ezért akarnak elkapni! - feszült meg Roland.

- És meg is kapják, amit akarnak...

Már tudtam, mire gondol. És bármilyen őrültségnek is hangzik, nem próbáltam megállítani.

Kiértünk egy mezős részre, pusztán egyetlen fa állt a folyam mellett: egy fenyő. Mellette egy

szürke nagyobb kődarab, ami szinte a fa részét képezte. Felülete egyenletes volt, néhol

gödröcskékbe telepedett porral. Elsőre átlagosnak tűnt, leszámítva, hogy földrajzilag

egyáltalán nem illettek ide.

- Értesítjük őket? - kíváncsiskodtam.

- Nem! Csak a papírokat küldjük el. - Roli elvette barátnőjétől az adathalmazt, amit

röptében másoltam ki a számítógépből, majd beletette a fa odvába.

Az odú valójában egy fém tartály volt, ami liftszerűen felröppent a fenyő tetejébe. A

tenyeremet az egyik mélyedésbe helyeztem, sikerült beazonosítson a rendszer. Már csak

címeznem kell.

- Küldés: Feketeség Mélye Centrum, dr. Flórián János. Tartalom:

- Ókori Egyiptom - vette át a szót a sofőrünk.

- Neeem! Töröl! Tartalom: mások genetikája.

Késő volt. Monoton hang ismételte:

Küldés: Feketeség Mélye Centrum, dr. Flórián János. Tartalom: Ókori Egyiptom

Hangos durranás, majd a fenyő teteje rakétaként szállt a magasba, majd keletre váltotta az

irányt.

Dr. Sa. Roland fulladozott a nevetéstől, a barátnője egy együttértő mosollyal próbálta

visszafojtani ugyanezt. A csomag átvevője szintén jó barátunk - aki remélhetőleg felismeri a

kézírásom. A mások megszállása után az emberek nagy részét tenger alatti mesterséges

városokba telepítették, amik eredetileg menedékhelyeknek épültek az esetleges háborúk elől.

Mindennel felszerelt és teljesen berendezett környezetbe kerültek, az oxigénellátást a

felszínről - illetve szűrőberendezések segítségével biztosították.

Dr. Flórián - nekünk csak Fló - is az egyik ilyenben dolgozott épp. A klónozás során

felmerült DNS-mutációt kutatta az eredetiek szervezetében. Eddig szerencsére nem sok

esetben merült fel problémaként, azonban folyamatos ellenőrzésekre volt szükség. Néha

komplikáltabb volt ennek a kivizsgálása, az elmúlt napokban egy mást is elfogtak odalenn.

Bárki bármilyen profinak vallja magát, hozzá fordulnak segítségül a legjobbak is.

Mi újabb adatok begyűjtése miatt jöttünk fel, ugyanis dr. Ren Valéria - avagy a mi Valcsunk

a két "faj" közti különbségeket kutatta. Ő volt az, aki eredetileg a létrehozási fázisban is részt

vett, bár akkor még nem volt szó gondolkodó emberekről, csak hibernált testekről, akik sosem

tapasztalták az életet. A vezetők, akik másképp döntöttek ezekről a sorsokról elsőként

tapasztalhatták meg, milyen ha a mása ellene fordul.

- Vissza? - sóhajtottam.

Ők is sóhajtottak, majd a Roland párja felé fordult:

- Mostantól te vagy a főnök.

A barátnőm kihúzta magát, majd magabiztosan felhúzta a szemöldökét, és rám nézett:

- Mintha eddig nem így lett volna!

A terv eleje egyszerűnek tűnt. Létrehozzuk a répa-szérumot - pontosabban egy újabb formáját

a szérumnak - amiben egy beépített lassan lebomló anyag hatástalanítja a vegyületet a

szervezet minden részében. Végül pedig hagyjuk, hogy ezzel együtt elfogják Valit. A

második rész jóval bonyolultabb volt: kimenteni őt onnan.

A kiszabadítás megtervezése sokkal több időt vett igénybe, mint maga a folyadék elkészítése.

Míg Vali próbálta "összekotyvasztani a főzetet" (barátja szavaival élve), addig az említett srác

komplikáltabbnál komplikáltabb stratégiai tervekkel állt elő. Elméletben mind

kivitelezhetőnek tűnt, egyetlen apró hibát kivéve:

- ... végül pedig megölnek, miközben minket fedezel.

- Miért van az, hogy minden esetben meg kell halnom?! - csattantam fel.

- Mártírhalál. Tudsz ennél szebbet?

- Igen! Tovább élni!

- De ha én áldozom magam, akkor ki hozza el Valit?

- Nem kell műszaki zseninek lenni, hogy benyomjam az indítógombot és rátapossak a

gázra!

- Gáz! Azt sem tudod, hogy működik egy autó! Figyelj szépen: elindítod a kulccsal,

aztán manuálisra állítod a kormányrendszert figyelmen kívül hagyva a megszokott

GPS-ponttól-pontig szabványt, majd felülírod az automatikus sebességkorlátot!

- Menni fog. De attól még egyikünknek sem kéne megöletnie magát!

- Ugyan, Vali! Szólj rá a barátnődre!

A tervezőasztaltól elfordulva keresni kezdtük a szemünkkel, majd a teljes laboratóriumot

bejártuk miatta. Csak egy levelet hagyott:

"Ez nem világ, ami odakinn van!

Terv: hagyjatok ott, míg végük nem lesz!

Valcs"

Hetek teltek el, mire az összes más eltűnt, mialatt számtalanszor próbáltuk kiszabadítani a nőt,

akinek fontosabb volt a világ megmentése, mint a saját biztonsága. A doktornő úgy tűnt

kiváló munkát végzett. Egy gonddal azonban nem számolt: amint őt elfogják és megszerzik a

szert, őt azonnal kivégzik.