Derzsi Kinga

Rajtad is múlik!

Az egész egy májusi, napsütéses napon kezdődött. A húgomat vittem ki a játszótérre. Kérte, hogy

menjek vele hintázni, mert egyedül unalmas. Csak annyit mondtam, hogy most nem érek rá és

leültem egy közeli padra. Elővettem a telefonomat, de amint feloldottam a képernyőt, lemerült. Ezért

ismét a táskámba nyúltam, majd kivettem egy könyvet és elkezdtem olvasni. Egy kis idő után furcsa

érzésem támadt. Mintha figyeltek volna. Felpillantottam a könyvből. Öten álltak körbe é videóztak

engem. Nagyon megijedtem. Felálltam és megkérdeztem, hogy mégis miért videóznak, de nem

mondtak semmit, csak tátott szájjal filmezték tovább a padon hagyott könyvet. Mintha sohasem

láttak volna papír alapú szerzeményt. Ekkor megrezdült a telefonom. Egy üzenet a húgomtól. A

húgomtól?! Hiszen neki telefonja sincs! De ha az, hogy emberek videóztak, a lemerült telefonomon a

húgom írt még nem lett volna elég, megpillantottam a képernyőn ezt: "2119. május 18.". Azonnal

rohantam a kistesómhoz, de ő nem vette észre, hogy jövök, mert belemerült egy számomra

ismeretlen telefonba. Hiába szólítgattam, hogy siessünk gyorsan haza, nem válaszolt. Ekkor ráírtam,

hogy "Figyelj már rám! Menjünk haza!". De amit visszaírt, az nagyon meglepett: "Most játszom.".

Valóban, egy hatalmas játszótér kellős közepén álltunk, ő pedig a telefonját nyomkodva "játszott".

Elindultam haza, hogy szóljak a szüleimnek, hogy baj van. Ám ahogy kiléptem a játszótér kapuján, rá

kellett döbbennem, hogy a baj sokkal nagyobb, mint gondoltam. Az utcán mindenki nyomkodta a

telefont, de még az éppen kocsit vezető emberek kezében is volt egy-egy készülék. Temérdek

balesetet láttam az alatt a három perc alatt, amíg hazaértem. De otthon sem volt jobb a helyzet.

Hiába magyaráztam, mekkora baj van, a szüleimnek mindennél fontosabb volt, hogy frissítsék az

állapotukat Facebookon. Az öcsém, aki mindig is szerette az állatokat, most az online farmját

gondozta teljes odaadással. Ekkor zokogásban törtem ki. Ez mind miattam van?! Minden azért, mert

azt mondtam a húgomnak, hogy nem érek rá vele hintázni, csakhogy tovább telefonozhassak?!

Lehetséges, hogy a valós világ egy az egyben átköltözött a telefonokba? Ahogy sírdogáltam, egy

hangra lettem figyelmes: "Kinga!". Kinyitottam a szememet és felemeltem a fejem. A padon ültem,

kezemben egy könyvvel. Mellettem állt a húgom és szólítgatott: "De kérlek Kinga, gyere hintázni!

Velem nem is játszol soha!". Ekkor megértettem: Ez csupán egy borzalmas álom volt! De ez az álom

megtanította, hogy értékelni kell a valós világ gyönyöreit és nem szabad engedni, hogy száz, kétszáz

vagy ezer év múlva már csak történelem legyen az az időszak, amikor az emberek beszélgettek,

nevettek... és odafigyeltek egymásra!