Kelemen Györgyné Edit

Száz év múlva.

A szobában csend honol, aludni készülünk a párommal. Későre jár már, a robot sem motoszkál. Valami még is halk neszt hallat.

- Drágám, már megint rosszul fogtad meg a protkódat és harapdál a tartójában. - szólok nagy álmosan a páromnak.

- Jól van na, majd ha felkelek lekapcsolom, ne hallgatóz, inkább aludj! Különbemben te meg a gép szemedet kiraktad?

- Nem, elfelejtettem.

- Na hát akkor, ha már úgy is felkelsz és felteszed a töltőre, az enyémet is kikapcsolhatod.

- Rendben, azt hiszem kicsit szenilisek vagyunk. - nem gondolod apa?

- Nincs eszed legyen, noteszed. Mindig is mondom.

- Miért az kikapcsolja helyetted a protkód? Egyáltalán van noteszed?

Apa gondolkodik, - azt hiszem van valahol.

- Öregek vagyunk már, apa.

- Ó drágám, mi az a százötven év, tinik vagyunk - mondja nevetve.

Reggel álmosan kissé nehézkesen kelünk ki az ágyból. Ébresztő kávé, elindítom a kávéfőzőt.

Utána WC, persze okos retyi, diplomás. WC a dolog után közli velem a cukor szintem, kissé magas meg a koleszterinem. Ma nem kap se zsírosat se cukrosat.

- Apa nevet, - na nesze neked diplomás klozet. Nekem viszont ne a WC mondja már meg mit ehetek.

Kutyának is van WC- je. Úgy látom ma megint csontot kap, fogyókúráznia kell. Persze öreg már, mennyi is, úgy ötven éves.

Reggeli, - apa morog, már megint mű kaja. Bezzeg a régi idők, a tojást tyúk tojta. Na hát az volt az igazi, jó kis kolbászos rántotta. - rágondol és már korog is a gyomra.

- Az már igaz, de most már az emberek nem háborúznak és tiszta minden.

- Na ja, akit rajta kapnak hogy szemetel, rá megy a büntetésre mindene. Az már luxus, na meg undorító. - mondja apa.

- Ma jönnek az unokák - mondom és mosoly ül arcomon.

Magamban nevetek, eszembe jut mikor hozták a mű kutyát. Morzsikám jól megnézte magának, meg is szagolta, majd véleményét kifejtse rögtön le is pisilta. A robot kutya nem értette, erre beprogramozva nem volt, csak állt mint egy szerencsétlen. Az unokám meg fertőtlenítővel szaladt. Visongva, undorral takarította.

- Kutya pisi, kutya pisi!- ordította.

Robot kutya meg menekült, azt hitte támadás. Morzsi meg azt hitte játszanak, így ő is rohant. A gyerekek elöl futottak nagy visítva, mert féltek, pisisek lesznek,aztán robot kutya. Leghátul Morzsi futott, vidáman ugrálva. Mi meg apával a fotelben nevettünk. A káosz vége az lett, a fertőtlenítőből mindenki kapott. A leányzó mindenkit kifertőtlenített, mert hát bacis minden. Hiába meséltük, mi annak idején a homokozóban játszottunk és előtte hány kutya járt arra nem tudjuk.Lefertőtlenítve nem lettünk, mégsem lett bajunk.

- A mostani bacik másak, már a fertőtlenítőt is fertőtleníteni kell.

- Erre válaszolni már nem tudtunk.

Remélem robot kutyát hozza és lesz megint ramazúri, fogócska.

Talán a jövő ilyen lesz. Háborúzás helyett az emberi élet meghosszabbításával fognak törődni, és azzal hogy fogyatékkal élő emberek ne legyenek, hanem valamilyen gépi vagy új szerv segítséggel, de élhessenek teljes életet. A csodát ne a csillagokban, magában az emberben keressék, hisz az ember maga a csoda. A földnek is van millió titka, mi megfejtésre vár. Remélem egyszer rájönnek erre és lesz egy boldogabb világ.

Látássérült vagyok és csak remélem egyszer valamikor úgy fogok látni mint régen. Nem csak én, a sortársaim is újra láthatnak majd. Ki meg nem látott soha, felfedezheti a látás szépségét. Azok kik nem hallanak, halhatják egyszer majd a madarak énekét, gyermekük hangját és a szüleikét. Kik nem jártak futhatnak és érezhetik a talpuk alatt a földet, a zöldellő füvet, a hó ropogását. Mennyi, de mennyi ember van, ki segítségre vár! Talán a jövő végre rájuk talál.