Kujbus Gitta

A jövő egyszer jelen lesz, a jelen pedig múlt. Ezt egy világmegváltó könyvben olvastam egyszer. Akkoriban azt hitték, hogy repülő autókon fognak utazni az emberek, illetve a globális felmelegedésről magyaráztak össze-vissza. Akkoriban még nem tudták, hogy a világot és az emberiséget nem az a sokat emlegetett globális felmelegedés fogja pusztulás szélére taszítani. Saját ostobaságuk miatt pusztult el szinte teljesen az élet. Háborúkat követően létrehoztak egy vírust, amely legyengítette, később megölte a fegyverrel eltalált személyt. Ez egy ideig hatásos volt az ellenséggel szemben, viszont nem várt fordulat következett. A vírus a levegőben is terjedni kezdett, akiknek gyenge volt a szervezete azonnal megfertőződtek. Rengetegen hunytak el, több emberi életet követelt a vírus, mint maga a háború. A számok csak nőttek. Már érintkezéssel is terjedt. Különböző mellékhatásokat produkált a fertőzötteknél, bomlani kezdett az elméjük, állatiasan viselkedtek, megtámadtak másokat. A végén ők sem élték túl. Kevesen maradtak életben, ők voltak akik, immúnisak lettek az őket külsőleg érő fertőzésre. Amikor valakinek bejut a szervezetébe, például véren át, az is elveszett. A jelenbe visszatérve, most, 2119-ben a Föld szinte romhalmaz. Állítólag gyönyörű volt. Annyi mindent lehet hallani, alig lehet elképzelni, hogy ez egyszer hány ember otthona lehetett. Mennyi nem immúnis emberé. Talán szerencse, talán nem, de én az vagyok. Immúnis. Egy 17 éves lány vagyok, aki küzd az életben maradásért a társaival együtt. Az állatok többsége kipusztult, a növények elhervadtak. Nehéz dolga van minden élőnek. Vigyázni kell az ételekkel, egy fertőzött állat vagy növény által is bejuthat a szervezetbe a vírus. Az általunk nevelteket is többszörös ellenőrzés után lehet fogyasztani. Erre vágytak száz éve? Arra vágytak, hogy egy nyomorú életben küzdjünk egymással egy kis húsért? Arra vágytak, hogy az általuk gondosan felépített világ romokban heverjen? Arra vágytak, hogy minden hiába legyen? Arra vágytak, hogy ők végezhessenek az emberiséggel a felmelegedés helyett? Ez az összes vágy teljesült.2119.07.12.